HTML

Peters remekül kezdte az évet (CWTS)

2010.02.15. 14:01 victor vacendak

Timothy Peters a katasztrófa súlyotta NextEra Energy 250 egyik túlélőjeként diadalmaskodott szombaton, az eső miatt halasztott szezonnyitón.

Az utolsó körben autózta körbe a veterán Todd Bodine-t, így megszerezte pályafutása második futamgyőzelmét (2009-ben Martinsville-ben is első lett).

- El sem tudom hinni - mondta Peters, aki szponzorával és csapatfőnökével tavaly csatlakozott a Red Horse Racinghez, miután az istálló anyagi nehézségek okán megvált az előző évad bajnokától, Johnny Benson-tól. - Az autóm olyan kezes volt, mint egy Lexus! Nyertem Daytonában!

A legtöbb tapasztalt pilóta, aki előzetesen esélyesnek számított, már a futam elején kisebb nagyobb balesetekbe keveredett, Peters azonban nem csak, hogy elkerülte a meleg helyzeteket, de Max Papis 84. körben bekövetkezett balesete után kedvező pozícióban várta a restartot.

Bodine 15 körön át tartotta magát, de az utolsó előtti kanyarban súrolta a falat, ami visszavetette a sebességét, Peters pedig elé került.

Bodine végül a második helyet azért megtartotta, mögötte Dennis Setzer és a pólból rajtolt Jason White ért a célba. A tavalyi bajnok Ron Hornaday az második Big One egyik "áldozata" volt, csak a 27. helyen fejezte be a versenyt. Az újonc Nelsinho Piquet az előkelő hatodik helyet szerezte meg.

Az első nagy balesetre nem kellett sokáig várni. Már az első körben elszabadult a pokol. Austin Dillon veszítette el uralmát platósa felett, Landon Cassill és Kyle Busch mellett még hat pilóta járt pórul.

A következő futamot március 6-én rendezik az Atlanta Motor Speedway-en.

VÉGEREDMÉNY:

Poz St No.Pilóta SzponzorAutó Pont Kör
12417Timothy PetersK&NToyota190 100
21530Todd BodineGEICOToyota180 100
31446Dennis SetzerPlane GutsDodge170 100
4123Jason WhiteGunBroker.comFord165 100
51788Matt CraftonHerculinerChevrolet155 100
6221Nelson Piquet Jr.-Toyota150 100
71260Stacy ComptonSafeAuto InsuranceToyota151 100
8995Johnny BensonPlane GutsFord147 100
9326Donnie NeuenburgerEZ-SliderChevrolet138 100
103601J.J. YeleyKoma UnwindChevrolet139 100
112947Brett ButlerFuel-Doctor.comChevrolet135 100
12751Aric AlmirolaGraceway PharmaceuticalsToyota127 100
133407Sean MurphyDietz & WatsonChevrolet124 100
143100Carlos ContrerasPotenica Blast EnergyChevrolet126 100
152776Ryan HackettSears Sand & GravelFord118 99
163039Ryan SiegWaste ProChevrolet115Baleset95
17656Tayler MalsamToyotaToyota112 94
18197Justin LoftonvisitPIT.comToyota109 93
192581David StarrZachryToyota106 86
2022Elliott SadlerHunt BrothersChevrolet108 85
21119Max PapisGeicoToyota105Baleset84
221618Kyle BuschHeluva Good!Toyota97 83
23812Mario GosselinMyTireMonkey.comChevrolet94Baleset73
24205Mike SkinnerExideToyota96Baleset61
253557Norm BenningNorm Benning RacingChevrolet88Baleset51
2633Austin DillonBass Pro ShopsChevrolet85 50
27533Ron Hornaday Jr.LonghornChevrolet82 48
281314Rick CrawfordLilly TruckingFord79Elektr.27
2944Ricky CarmichaelMonster EnergyChevrolet76Baleset32
302121Donny LiaASI LimitedDodge73Baleset31
311815Ted MusgraveBilly Ballew MotorsportsToyota70Baleset29
323348Bryan SilasRockingham SpeedwayChevrolet67Gyújtás18
332649Chad McCumbeeFT-11 DegreaserChevrolet64Baleset9
342810Jennifer Jo CobbDriverBoutique.comFord61Baleset1
351013Johnny SauterThorSport RacingChevrolet58Baleset0
362398Landon CassillThorSport RacingChevrolet55Baleset0

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://stockcar.blog.hu/api/trackback/id/tr61760163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása