51 évesen és 27 naposan Mark Martin a Daytona 500-asok történetének legidősebb rajtelsője lett.
A szezonnyitó sajátos kvalifikációs rendszerében ehhez a legjobb időt kellett autóznia az erre szolgáló szombati edzésen - a Coors Light Pole-on. Összesen 54 csapat - melyek közül szokás szerint csak az első 35-nek biztos a helye a tizennegyedikei rajtprocedúránál - nevezett az 52. Daytona 500-as időmérőjére.
Nem ez volt első Martin első Daytona-i pólja (pályafutása során eddig 49. alkalommal rajtolhatott az első sor belső ívéről), 1989 júliusában, még a Roush színeiben sikerült az első rajthelyet megszereznie.
- Alan Gustafson csapatfőnöknek szeretném megköszönni elsősorban, illetve a GoDaddy.com-nak és a Hendrick Motorsports-nak - mondta Martin. - Én csak nyomtam a pedált. Jó móka volt. Megtiszteltetés, hogy a csapat tagja lehetek.
Martin mellől ifjabb Dale Earnardt rajtolhat majd, kettejük rajtpozícióján a kvalifikációs rendszer két előfutamának eredménye sem változtathat. A 2007-es Yates dominancia óta először fordul elő, hogy egy istálló két autója gyorsul fel a kockás zászló láttán a mezőny éléről.
- Öröm az ilyen remek vasat vezetni - tette hozzá Junior, aki beállította eddigi legjobb időmérős eredményét, melyet még 2003-ben ért el. - Zavart kissé a széljárás, de azért elégedett vagyok a körömmel. Tegnap megrongálódott az autó alja, ettől ma rosszabb volt az aerodinamika. De remélhetőleg a sérülést mielőbb ki tudjuk javítani.
Az idei 500-asra a tavalyinál nagyobb átmérőjű furatokkal ellátott szűkítő lemezeket szereltek az autókra, így 40 autó volt gyorsabb Martin Truex Jr. tavalyi rajtelsőséget jelentő idejénél.
A 23 éves múltra visszatekintő karburátorfojtás paraméterei évről évre változnak, még is a pilóták többsége inkább a zabolátlan száguldást választáná, mint a közel azonos erőre korlátozott autók sűrű masszáját, ahol egyetlen apró hiba tucatnyi kiesést eredményezhet.
A kvalifikáció második lépése, mely a 3. helytől meghatározza a sorrendet az ún. Gatorade Duel lesz. Ez két előfutam, melynek rajtfelállása a következőképpen alakul ki. Az első Duel rajtelsője Martin, a másodiké Junior lesz. Ezt követően az időmérő páratlan helyezési számú autói az első, a párosak a második futamba kerülnek.
Mark Martin újabb mérföldkőhöz érkezett
2010.02.08. 14:38 victor vacendak
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://stockcar.blog.hu/api/trackback/id/tr521739301
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.